Két koldus lakott az egyik falu mellett .Az egyikük vak volt ,a másiknak nem volt lába. Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek. A koldusok természetesen vetélytársak voltak -ugyanazt a foglalkozást űzték, ugyanazoktól az emberektől kéregettek,szüntelen haragban éltek egymással. Ellenségek voltak, nem barátok.

Tehát , amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkodott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással,de ez most vészhelyzet volt. A vak ember azt mondta a másiknak,akinek nem volt lába:
- Egyetlen módon menekülhetünk meg,ha felülsz a vállamra: te használod az én lábamat,én pedig a te szemedet. Ez az egyetlen útja a menekülésnek.
Azonnal felfogták a helyzetet. Nem volt gond. A lábatlan ember nem juthatott ki,képtelen lett volna átjutni az erdőn,lángokban állt az egész. Előrébb juthatott volna egy kicsit,de az nem segített volna. Nagyon gyors menekülésre volt szükség.

A vak férfi is biztos volt abban,hogy nem juthat ki. Nem tudta ,merre van a tűz,merre van az út, hol égnek a fák és hol nem. Egy vak….elveszett volna.De mindketten intelligens emberek voltak,félre tették ellenséges érzéseiket,barátokká váltak, és megmenekültek.

Ez egy keleti tanmese az értelemről és a szívről. Semmi köze a koldusokhoz, hozzád van köze. Nem lángoló erdőről mesél, hanem rólad, mert te állsz lángokban. Minden egyes pillanatban égsz, szenvedsz , gyötrődsz , szorongsz.Az elméd önmagában vak. Van lábad, nagyon gyorsan tud futni, nagyon gyorsan tud mozogni, de mivel vak , nem tudja kiválasztani a helyes irányt, merre induljon. Ezért kénytelen vég nélkül botladozni, újra és újra elesik,megüti magát és úgy érzi , az élet értelmetlen.Az értelmes ember az egész világon ezt hajtogatják: ”Az élet értelmetlen.”

Azért tűnik számukra értelmetlennek, mert a vak értelem igyekszik meglátni a fényt. Ez lehetetlen. Dobog azonban benned egy szív, amely lát , amely érez,de nincsen lába, nem tud szaladni. Ott marad , ahol van, dobog és vár….Egy napon az elme majd megérti ezt , és képes lesz használni végre a szív szemét.

Amikor azt mondom , bizalom, a szív szemét értem alatta. És amikor azt mondom , kétség, az értelem lábát értem alatta. Ketten együtt ki tudnak jutni a tűzből:nem jelent számukra semmi gondot. De ne feledd, az értelemnek bele kell egyeznie,hogy a szív a vállára üljön. Muszáj. A szívnek nincs lába,csak szeme, de az értelemnek hallgatnia kell a szívre és követni kell az útmutatásait.